Az INTRAMUROS építésziroda egy, az egyetemi tanulóévek alatt induló szakmai és emberi kapcsolat eredménye. Az építész diploma megszerzése után az ország legjelentősebb építészirodáiban töltöttük gyakorló éveinket, amely folyamán az egyetemen és külföldi tanulmányaink során elsajátított elméleti tudás magas szintű szakmai ismeretekkel egészült ki.
Első saját munkánknál, 2004-ben alapítottuk irodánkat két fős tervezőirodaként, amelyhez időközben lazább, szerződéses viszonyban több szakmabeli barátunk – munkatársunk is kapcsolódott egy-egy munkához, pályázathoz. Munkáink kapcsán megpróbáljuk az építészet diszciplináris határait tágan értelmezni, a hagyományos értelemben vett építészeti tervezés mellett belsőépítészeti feladatokat illetve település- és környezettervezési munkákat is sikeresen oldottunk meg.
A szakmai kihívások megoldása mellett nagy hangsúlyt fektetünk az építészet-elméleti látókörünk szélesítésére, ezért az építészeti tervezés mellett különböző posztgraduális képzéseken (DLA, Mesteriskola, Városépítési és városgazdasági szakmérnöki képzés) is részt veszünk, illetve a BME Urbanisztika tanszékének meghívott külső oktatójaként az építészképzésbe is bekapcsolódunk. Nagy lendületet ad munkánknak, hogy eddigi pályafutásunk során több, fiatal építészek számára kiírt országos díjjal jutalmazták szakmai eredményeinket.
Építész, Ügyvezető
Építész
Építész
Építész
Építész
Építész-gyakornok
Építész-gyakornok
Portás
Középület kategória, Különdíj
2023
Társasház kategória, I. díj
2023
Középület kategória, Buszpályaudvar, Budaörs
2021
2021
Finalista
2020
Benzinkút, Budaörs
2020
Buszpályaudvar, Budaörs
2020
II. helyezés
2015
Családi ház kategória, díjazott
2014
Lakóépület kategória
2013
I. díj
2007
II. díj
2007
I. díj
2005